A letter to my boys from the past

Pic by the amazing Autie Mari

Dear Olivér, Milán and Dominik,

You are 5, 2 years and 3 months old (little little baby Domdom) when I am writing this letter to you – all nicely sleeping in your comfy beds in London. I honestly hope that this version won’t tempt you to take the ‘easy’ route and that you will have a go at trying to read your dear old Mother’s ramblings in your MOTHER TONGUE – Hungarian 😀 And no, I am not writing this version to translate it to you, but rather to make the message more widely accessible, especially to your dear Auntie Ale, my most loyal reader and dear friend.

It’s been brewing in my mind for a while, that being a MOB (mother of boys) brings a whole other level of responsibility. I would like to raise you to become strong and self confident human beings, whilst staying open minded and inclusive – leaders if you have the ambition and talent to do so. What is even more important to me than your success and happiness in life (which at some spoint will speed up like hell, you’ll see!) is that you would NEVER EVER judge a person by their gender, ethnicity or religion.

Being a parent is hard at many levels (extremely rewarding as well obviously, but you can see that in all the other posts on this blog), there are numerous challenges of having a newborn, a toddler, a preschooler, a secondary school kid and a univesity student , who is YOUR CHILD. Initially it’s lots of pysical needs, emotionally all you need is love, which is easy to give as I love you all unconditionally. The prenatal period is amazing, we are two living organisms, in perfect symbiosis, my body choses to grow yours and provides for all your needs – you in exchange hold the promise to carry my genes forward. Then you are born and you need to breath, regulate your temperature and feed – albeit the actual food is provided by me to you ❤ Then your physical needs, which must be catered for by me are less and less, but in paralel you need moral and emotional support to judge what is safe and what isn’t, what is right and what isn’t and how to behave/how not to behave.

Domi, you are so little, my little baby >3 . I feed you, you sleep on my chest, snuggle and safe and we spend the best moments of the day together in the bathroom when you are kicking with your tiny legs in the warm water, making a splash, while I sing to you.

Milan, you are instantly comfortable in a strange environment, can make friends without any trouble and greet everyone with a loud HELLO when you arrive or leave. However, you still need me to help when you go to the toilet, come with you to your bed when you are ‘scared because a big fish is coming and Hamm! your bed’ and definitely require my assistance with preparing your salmon with broccoli, albeit you can make your own strawberry milk by pouring Nesquick into the cup…and on the kitchen floor, tabletop, and generally all around where you are sitting.

Oli, you are making your own cereal in the morning 🙂 you can go into the swimming pool all on your own, get changed and join Apa’s swimming class. Even more, you can read a bedtime story for Milan and me! You just passed 5 – this is incredible, just think about it! We often joke with Apa, that we just need to teach you how to do the laundry and you are ready to be called a ‘grown man’ 😀 You just started Year 1 and your social life is on the up! You were always a very popular little boy with lots of friends, since you had very strong empathy skills and could put your friends’ needs ahead of you, these posts showcase that: Me, my friends and I, and ‘Neked adom a csokimat’ (you’ll need to Google Translate this one 😀 ). It came as no surprise to us, that you built an extensive friend circle in school quickly, however, this year something happened that has brought a new definition of friends: you choose those who you like and independently of my relationship with their parents, you just invite them over to ours to play and they come – on their own, as they are, not parental supervision required! Where will I get my new friends from? 😉 And while you had more girls as friends than boys, you made a switch this year and have many more boy friends rather than girls. There are more and more stereotypical boys games you are playing and once the gender of a potential friend is determined, you are looking for traits that makes the candidate similar/likable for you. This is fine, and follows the norm, however, this is where girls/boys separate and our entire society is built on the inequality that results from the different social pressure on you, boys and your classmates, who are girls.

Despite being incredibly lucky to have three healthy, truly special and intellectual little ones (the gender does not matter in this statement!), I still have to face the challenge of having three boys head on. You are destined to succeed, and believe in yourselves, since you are not just boys, but white boys…but I hope that you are not all set to become the middle aged white CEO man everyone dreads?! So I cannot just let you grow up according to the current social norms.

Why? Because they are not right. There is a lot of talk about gender equality, but very little action still. Biologically speaking, women are meant to be the one that nurture others, since we can grow an entire human being in our bodies, then feed them, so running the household, managing the family calendar and organising the playdates are seen as a continuum… So it is meant to be? Your Dad and I do not follow these norms, he spends a lot of time with you during the week, we try to share the chores as equally as we can and he definitely champions the family calendar…Still, the influence of the school remains a dominant input to your thinking, and more specifically, what your friends think of the man/woman relationships in life – even though right now it’s about marrying Pola so she can have a sleepover at ours EVERY day and I make pancakes for breakfast EVERY day as a result 😀 You couldn’t care less about the News programme on the TV – and shouldn’t to be fair, even us don’t dare to watch it much, it is so depressing. However, it is important to be aware of what is going on in the world, so you can form your own opinion on what is right and wrong based on your life experiences and use your vote, signature and social media presence to influence where the world goes. And how many people will you touch this way, chances are, not too many. But what really matters, is how you go on to raise your own kids – beyond how healthly their diet is, whether they do enough exercise, or how well they are dressed up on a windy day. The question is, what sort of example will you set to them, and how we lead them and help them form their own view of the World: what is a GOOD human being like?

Now I am sure that I started to lose your attention. I have already mentioned the main point of the entire post: respect others without any condition apart from how they act and what they say. If you happen to become leaders, then value those who work towards the goals you are trying to achieve – achieve them together! If you witness unfairness, then don’t just walk past it, but STOP and CHALLENGE, and if you can, then do your very best to make it right. I ask you, as your Dear Mother, who loves you more than anything else in the entire world, please live according to the values above and I’ll be super duper proud of you!

Watch this little song, if Youtube still exist, that is 🙂

Lots of love,

Anya

 

PS: You might have noticed that I used the biggest condolence that us women possess: we are the mothers of all people – and that’s just the reason why I am optimistic that they day will come where we will be truly equal and we won’t need any more #MeToo to have those prosecuted who sexually abused others, independently from what the abused person was wearing, or whether they were under the effect of any psychedelics. Also, there will no longer be a #Paygap – right now at one of the top university in the World, King’s College London, there is a 14% pay difference between men and women at the same skill level! And it will be absolutely ridiculous to think that girls cannot be superheroes, unless they are dressed up in tiny mini skirts and all-showing bras and that they should just aim to become like Barbie or be friends with pink ponies…there is no hashtag for this one, but this is the most relevant example for your current age 😀

Levél a fiaimnak a múltból

Hárman együtt!

Kedves Olivér, Milán és Dominik,

Ezt a levelet akkor írom nektek, amikor 5, 2 és mindössze három hónapos (pici Domdom) vagytok, és épp durmoltok az ágyikótokban Londonban. Nagyon remélem, hogy a magyar verziót olvassátok majd, de azért megírom angolul is, nehogy a Google translatorra kelljen hagyatkoznotok, ha nem lennék hajlandó lefordítani – elvégre csak el tudjátok olvasni, hogy mit írt nektek magyarul Anyátok 😀

Már egy ideje érik bennem a felismerés, hogy fiús Anyukaként óriási felelősségem van a jövőre nézve: úgy szeretnélek felnevelni benneteket, hogy erős, magabiztos, de teljesen nyitott és elfogadó felnőttekké váljatok – vezetőkké, ha megvan hozzá a tehetségetek és ambíciótok. Ami viszont fontosabb számomra, mint az, hogy sokra vigyétek az életben és elégedetten, boldogan töltsétek az éveket (amik tényleg elszaladnak, ez nem vicc!), az az, hogy soha, semmilyen körülmények között ne gondoljátok azt, hogy többet érnétek bárkinél is, pusztán azért mert az illető nőnemű, vagy mert más a bőre színe, vagy mert valamilyen specifikus vallást követ.

Szülőnek lenni nehéz, ezernyi kihívást tartogatnak a mindennapok egy újszülöttel, totyogóssal, kisiskolással, majd nagyiskolással, egyetemistával, fiatal felnőttel – az elején a gyermeked szinte összes fizikai igényét a szülőnek kell kielégítenie, ez terhesség alatt különösen igaz, ‘egyek vagyunk’ – és én imádtam a várandós időszakot mindhármótokkal! Amikor megszülettetek, már magatoknak lélegeztek, és nektek kell enni – amit szintén én adok. Aztán a fizikai szükségletek egyre fogynak, kevésbé vagytok rám szorulva a mindennapokban ebből a szempontból, viszont fokozatosan nagyobb szükségetek van iránymutatásra arról, hogy mi biztonságos, és mi nem; mi helyes, és mi nem; hogyan illik viselkedni, és hogyan nem.

Domi, te még kicsike vagy, az én kicsi babám <3. Anyatejjel etetlek, a mellkasomon összebújva velem alszol, és az egész napunk leges legjobb pillanatait együtt töltjük amikor éneklünk fürdés közben a kiváló akusztikájú fürdőszobában (hogy milyen a hangom az már más kérdés, de te még nem panaszkodsz).

Milán, te bármilyen idegen környezetben azonnal feltalálod magad, gátlások nélkül barátkozol másokkal, és hangosan köszönsz amikor érkezel, vagy távozol. Viszont még engem hívsz, ha ki kell menned pisilni, és én kellek akkor is ha fáradt vagy, de ‘scared’ vagy az ágyadtól, mert bekapja egy nagy hal?!!! 😀 és abszolút szükséged van arra, hogy ételt készítsek neked, bár már egyedül is tudsz epres Nesquick port rakni a tejedbe (nomeg a konyhakőre, a pultra, és úgy globál mindenhova magad körül).

Oli, te már magadnak csinálod a müzlit reggel :D, teljesen egyedül be tudsz menni az uszodába, átöltözöl, úszol Apa csoportjával, és már magadnak is el tudsz olvasni egy mesekönyvet – még alig múltál 5 éves, ez számomra lenyűgöző! Apával szoktunk is viccelődni, hogy még ruhát mosni kell megtanítanunk, és készen is állsz az életre! Most kezdted a Year 1-et az iskolában, és a szociális életed kezd szárnyra kelni. Eddig is nagyon népszerű kisfiú voltál, igazi jóbarát, aki mindig maga előtt gondolt másokra – erről több helyen is írtam ezen a blogon, talán a legtalálóbb bejegyzések ebben a témában a ‘Neked adom a csokimat’ posztom és az ‘Oli és a haverok’ könyv – ami valószínűleg ekkorra már nincs meg könyvként de remélem, hogy digitálisan megmarad. Nem volt meglepő számunkra, hogy a suliban is nagy baráti kört építettél ki, azonban most történt valami, ami már túllép a számomra is szimpatikus Anyukák által hozzánk áthozott gyerekekkel való két órás játékon. Magadnak döntöd el, hogy melyik gyerek áll hozzád közel, és kit szeretnél áthívni játszani – és nem számít a szülő, ők már nem jönnek! És míg eddig inkább lányok voltak főleg a barátaid, most már a fiúk képezik a kemény magot – 5 éves korodban felismerted, hogy ki a fiú és ki a lány, melyik játék illik jobban a sztereotípiákba, és a fiúkon belül kinek az értékrendje hasonló a tiedhez. Ez voltaképp elkerülhetetlen, és alapvetően nincs vele semmi baj – de! erre alapul a társadalmunk, és itt kezdődik el az EGYENLŐTLENSÉG a férfiak és a nők között.

És hiába nyertem meg a lottó ötöst veletek (azért mert egészségesek vagytok és a személyiségetek és a szellemi potenciálotok fantasztikus, nem azért, mert fiúk vagytok!), és hiába tűnhet úgy, hogy fiúkat nevelni könnyebb, mint lányokat, hiszen ti eleve sikerre vagytok ítélve, nektek nem kell majd megküzdeni a nemi sztereotípiákkal, fehérbőrű férfiakként egy, szinte születési jogon alapuló privilégiumokkal rendelkező csoporthoz tartozok – én mégsem gondolom úgy, hogy ülhetek a babérjaimon, és hagyhatom, hogy a társadalmi normák szerint nőjjetek fel.

Miért? A jelenlegi társadalmi normák számomra elfogadhatatlanok. A sok beszéd az egyenrangúságról a nemek között még mindig csak szó, nem tett. Biológiai szempontból is úgy vagyunk beállítva, hogy a nő az, aki kiszolgálja a családot, hiszen ő hordja a szíve alatt a gyermeket, majd ő szoptatja, nyilván ő is fogja vinni a háztartást, szervezni a családi naptárat, a születésnapokat, nomeg a játék ‘randikat’ (a.k.a. playdate)… Apa és én sok szempontból nem követjük az alap normákat, például ő is tölt veletek sok időt hétközben is, közösen visszük a háztartást, és a családi naptár karban tartása kimondottan Apa feladata. Mégis, sokat hat rátok az, amit egész nap a suliban hallotok-láttok, amit a barátaitok gondolnak a női-férfi szerepről a ‘marriage’-ben (még ha most még csak annyiban is nyilvánul ez meg, hogy Oli szerint ha Polat ‘megmarriegeli’, akkor minden nap itt aludhat nálunk :)). A tévében még nem izgat benneteket a híradó, és emlékszem, hogy én sem értettem, miért nézik mániákusan minden nap a felnőttek ezt a lehangoló, és rosszabbnál rosszabb hírekkel teli műsort minden este. Vagy a politika – kit érdekel? Jó pár évnek el kell telnie úgy, hogy a saját lábatokon álltok, mire belátjátok majd, hogy a felnőttség egyik velejárója az a felelősség, hogy a saját kis életünkből kilépve véleményt tudjunk formálni a világról, és a szavazatunkkal, aláírásunkkal és a szociális médiával az élettapasztalatainkon alapuló saját értékrendünknek megfelelő irányba próbáljuk terelgetni a kollektív köztudatot. Hogy hány embert sikerül megérinteni? Majdnem minden esetben elenyésző számról van szó (főleg ha kezdő idegtudós az ember, mint Anyátok, nem sokan követnek sehol) – ami igazán számít, az az, hogy miképp neveljük a gyerekeinket. És ez túlmutat azon, hogy egészséges-e a diétájuk, eleget mozognak-e és hogy hogy vannak felöltöztetve ha fúj a szél. Itt az a kérdés, hogy milyen példát mutatunk, és mennyire tudunk vezetők maradni etikai szempontból: milyen a JÓ ember?

Na, most már biztos kezdem elveszíteni a figyelmeteket. A lényeget a legelején elsütöttem: tiszteljétek embertársaitokat mindentől függetlenül, és ha vezetőkké váltok, akkor becsüljétek meg azokat, akik a munkájukkal az általatok képviselt célt próbálják elérni. Ha igazságtalanságba ütköztök, akkor kérdőjelezzétek meg, és ha lehetőségetek nyílik rá, akkor tegyetek azért, hogy helyre jöjjön az egyensúly. Ezt kérem tőletek, az Anyukátok, aki mindennél jobban szeret titeket, és nagyon, de nagyon büszke lesz rátok, hogy olyan felnőtté váltok, akik szerint nő/férfi, fekete/fehér, vallásos/ateista mind mind egyenértékű, és pusztán a szavai és tettei alapján megítélendő ember.

Nagyon szeretlek benneteket!

Anya

PS: Remélem észrevettétek, hogy megcsillantottam a női nem egyik nagy erényét a végén: mi vagyunk mindenki anyukája – már csak ezért is vagyok biztos benne, hogy eljön az a nap, amikor egyenrangúak leszünk és nem kell majd azért küzdenünk, hogy a #MeToo kampány keretein belül végre felelősségre vonják azokat, akik másokat (főleg nőket) zaklattak/zaklatnak, attól függetlenül, hogy mennyi idővel ezelőtt tették és attól is, hogy a zaklatott fél milyen ruhát viselt, vagy bármilyen narkotikum hatása alatt állt (remélem, hogy hitetlenkedve olvassátok ezt, hiszen ekkorra már híre sincs ilyesminek a világban). Nem lesz 14% különbség az azonos tapasztalattal rendelkező kutatók fizetése között, a nemüktől függően a világ egyik legjobb egyetemén, a King’s College Londonban #Paygap. És az meg aztán végképp nevetséges felvetés lesz, hogy a lányok nem lehetnek szuperhősök (kivéve ha extrém kivágott felső, és miniszoknya van rajtuk), maradjanak csak meg a Barbie-nál, meg a rózsaszín póniknál… erre nem tudok hashtag-et, de a jelenlegi életkorotokban ez a legrelevánsabb példa 😀

Védett: Domdom három hónapos! beérett a barack :D

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

Jelszó: