0

Oli baba iskolába megy…My baby goes to school…

Scan 1

…Szóval ő már nem baba – mondtam is neki a minap, hogy mi lesz velem ha már nem lesz a babám.

‘De Anya, neked ott van Milán, ő a babád!’

‘És ha ő is felnő, mint te?’

‘Jajj Anya, ne aggódj, ha a Milán már nem akar a babád lenni, akkor majd leszek én! De előbb gyorsan iskolába megyek, oké?’

Well, strictly speaking he is not a baby anymore – I told him the other day that I don’t know what I’ll do with myself when he grows up and won’t be my baby.

‘But Mommy, you will still have Milan, he is your baby!’

‘And what will happen when he grows up too?’

‘Oh, don’t you worry, when Milan does not want to be your baby anymore, I’ll be your baby again. But now I must go to school, ok?’

Nagyon elmaradtam, mert arról sem írtam, hogy Oli elballagott az oviból. Nem csináltak nagy felhajtást, nem volt sírás-rívás, felvonulás, virágok meg lufik – simán csak szerveztek a szülők egy pikniket – az esőben, nyilván… és behívták egyesével egy évzáró beszélgetésre a szülőket az óvónénikhez. Mi aznap repültünk haza, így reggel korán mentem be, elsőként, amikor még mindenkinek jó a kedve (van egy olyan megérzésem, hogy valójában ki nem állhatják a tanárok a szülőiket, nem is értem miért :D). Egy hatalmas montázs füzetet kaptunk, sok sok képpel és szívet melengető történettel Oliról, nomeg a barátairól. Az elején még egy baba arcú, pufika szőke kisfiú vigyorog egy mászókán, a végére pedig már egy komoly tekintetű nagyfiú ír le CVC szavakat (mássalhangzó-magánhangzó-mássalhangzó). Persze Oliról beszélünk, így már az első bejegyzésben is megállapítja, hogy ő magasabb, mint a Blanka (az óvónéni) ha fent van a mászóka tetején, és a legnehezebb részt gyakorolja addig, amíg nem megy tökéletesen…

I fell behind schedule, since I didn’t even mention yet, that Oliver ‘graduated’ from nursery school. They did not throw a big party and dress them up as litter graduates, they just organised a picnic in the rain and that’s it. I actually preferred it this way, I don’t like these overly formal occasions, where it is difficult to retain the personal aspect of the relationships between teachers and students, when after all, that’s all that really matters. We flew home on the final day of term, so I was the first parent at the conferencing with the teachers – lucky first, as at this time of the day they aer still in a good mood. We were given lots of positive thoughts on our little boy, on how generous and warm hearted he is, how much of a talent he holds for Maths, and how they loved having him around. We also got a big scrapbook, full of little stories of Oli’s secret life in nursery, and I am going to share a few pages from this book with you. He started off as the chubby faced little boy, who loves to climb on things (being Oli he was already analysing that he stood taller than the teacher when he was on top of the climbing frame :)), and we end on a serious looking boy writing CVC words…

Scan

Scan 2

Hatalmas áttörésnek számított, amikor hajlandó volt homokban túrkálni (2016 április), még ha csak egy kotró gép segítségével is 😀 Májusban arról vált híressé, hogy bevon másokat is a játékba, épp egy virágot locsolt, amikor az egyik kislány szomorkodni kezdett, hogy ő is szeretne locsolni. Erre Oli megfogta a kezét, és így szólt: ‘csináljuk együtt, gyere velem!’.

Scan 3

Nincs dátum, így nem tudom pontosan mikor, de június környékén egy csibével az ölében pózol, szemmel láthatóan nagyon ‘élvezi’ a dolgot 😀

There is no date on these pics, but he clearly enjoys having that baby chick on his lap 😀

Scan 4

A nyarat otthon töltöttük, kiélvezve a szülési szabi minden percét, így itt nagy hézag tátog az Oli-sztorikban. Októberben vesszük fel újra a fonalat, amikor félszegen kertészkedik, és színes leveleket gyűjtött Oli (ez utóbbit velem, útközben van egy gyönyörű ‘gőzöm sincs, hogy milyen faj’ bokor, ami csodálatos színekben pompázik ősszel).

We spent the summer at home, so he missed quite a bit of the summer term. The storyline continues from October, when Oliver is exercising his green (khmm) fingersm and collected some colorful leaves.

Scan 5

Részben az én sürgetésemre, részben pedig a ‘tanterv’ követése szempontjából fontos volt, hogy fejlesszék egy kicsit a kézügyességét. Igazi maximalistaként nem volt sosem megelégedve a rajzolási-színezési-vágási képességeivel, így inkább mindig engem dirigált ha ilyen projektre vetettük a fejünket hétvégente. Októberben megtört a jég, és végre valahára volt mit hazahozni az oviból: Oli karaktereket vágott ki papírból és felragasztotta őket egy lapra. Csak összehasonlításképp jegyzik meg a könyvben, hogy ugyanekkor elolvasott egy egész mondatot a puzzle könyvből…

Partly due to my constant nagging, and the curriculum, they did manage to get Oli to do some ‘arts and crafts’ despite his maximalism stopping him from even having a go at doing anything that involved pencils, or paint. He started off by cutting characters and sticking them on a piece of paper to create a story. Just in comparison for his skills development in other areas; at this time he could ‘read’ a whole sentence based on pictures in the puzzle book…

Scan 7

Novemberre megtáltosodott kreatív szempontból, és egy art nouveau stílusú vonatot alkotott összevágott papírból, amit ő maga le is szignózott, ami jól jön a nap végén amikor keressük, hogy mi az övé, nomeg arra az esetre is, ha később milliókat érne 😀

By November he started to have a steady stream of art work coming home, the start of the show was definitely the cubic style train he made by cutting paper out and sticking them together. He also signed his work, which made it easier to identify, not even mentioning it’s increase in price should it be worth millions in a few years’ time :D.

scan-8.jpeg

Decemberben meglátogatta őket az extrém fiatalító kezeléseken átesett Mikulás, aki minden bizonnyal Floridában töltötte az egész nyarat. Év közben amikor megkérdeztem, mit evett Oli, jól evett-e, mindig mindenki bólogatott, az egyik óvónéni odáig merészkedett, hogy egy fél napján (amikor nincs ott ebédkor – a szerk.) azt találta mondani, hogy Oli kétszer szedett ebédkor! Na, az igazukat bizonyítandó, karácsonykor evés közben is lekapták Olit a karácsonyi pulcsijában (ez egy helyi hagyomány, mindegy milyen ronda, mindenkin kötött pulóver van). Ugyan a szája szorosan zárva van, és savanyú a tekintete, de az egyik képen felszúr egy krumplit a villájára!!!!

They had a visit from Santa in December, who might have just returned from Florida, having a tan and some rejuvenating treatments done so his moustache was back to its old glory 😀 The teachers also managed to get a snap of Oli EATING in his Christmas jumper, although we cannot actually witness him putting anything into his mouth, but it does look very convincing, doesn’t it?

Januárban már az ékezetet is feltette az ‘e’-re a nevében, ami azért nagy szám, mert ezt tőlem bizony nem látta, így az egyetlen magyarázat az, hogy éjjel kiosont és titokban megnézte mi áll a születési anyakönyvi kivonatában 🙂 Ugyanebben a hónapban volt egy ‘kisherceges’ pillanata, amikor a kígyót, aki lenyelt egy elefántot kifordítva ugyan, de egy csinos rózsaszín papírra varázsolta, majd kijelentette, hogy ez egy sziget (jó blöff). Hónapokon át küzdöttem vele, hogy valami szebbet rakjunk ki a szobája falára, de nem nagyon érdekelte, hogy mit beszélek…Volt egy nagy tenisz pillanata is – már a születése előtt is arról fantáziáltam, hogy nagy teniszező lesz belőle – az óvónéni persze a gyerekekkel való közös játék szempontjából közelítette meg a dolgot, majd a végén megjegyezte: ‘Olivér megfelelően használta az ütőt’. A nagy mesemondó is kibújt belőle, az általa kitalált történet egy kalózról szólt, aki okos kalóz lévén nem hajóval, hanem vonattal szelte a messzeséget. Sajnos kövekbe ütközött, és leestek a kerekei. De nem volt nagy baj, mert felhívta az Anyukáját, és ő segített neki visszailleszteni a kerekeket (ebből is látszik, hogy ez kitalált történet…). Így a kalóz tovább tudott haladni, és megtalálta az összes kincset. A varázsvonat vízen is tud menni, így mindenre jó! Ebbe a hónapba még egy első önábrázolás is belefért (az arcát rajzolta sötét kék borítékra feketével – király kombó) – át kéne gondolnom, hogy milyen vitamint etettem vele ekkortájt, mert nagyon bejött 😀

In January all of a sudden his Hungarianness shone through and he put an accent grave onto his name – I have no idea where he toook this from, I never put any accents on his name when I write it – bad habit – so the only feasible explanation I found at the time was that he sneaked out of bed at night and checked his birth certificate to make sure he could spell his name properly (wouldn’t be surprising at all, knowing Oli and him knowing me :D).

He also had a Little Prince moment, when he drew an inside-out snake that swallowed an elephant, but he called it an ‘island’. He then told a story about the pirate – I’ll let you read that on the pic 😀

He came on leaps and bounds this month, I really should check what he was eating (pretty sure that nothing, but still) at the time!

Scan 11

Scan 12

Scan 13

Februárban megülték a szülinapját, a gyerekek csináltak neki képeslapokat, ő pedig egy bolti!!! (kötelező csomagolt tortát hozni, hogy ellenőrizni tudják az összes összetevőt) tortával vendégelte meg őket. Később utazósat játszottak, egy szigetre indult bőrönddel. Amikor megkérdezték, hogy miket pakolt be, így szólt: ‘mindent ami kellhet, egy banánt, és egy sálat!’ A banán nyilván nagyon jó tápértékű eledel, a sálra pedig akkor lehet szükség ha a tengerről besüvítő szél miatt hidegek az éjszakák. Logikus, nem? 🙂 A hónap végén botokat gyűjtöttek a kertben, és azzal festettek. Látszik Olin, hogy nem önszántából vesz részt a dologban, de kellően hosszú botot választott ahhoz, hogy ne legyen semmilye sem festékes, és az egész testét ábrázolta, csak így lazán, festékkel!

He had a little birthday party in February, we had to bring a cake that we bought in a shop, I wasn’t allowed to bring a home baked one :O and all the other kids made him postcards.

Later they played adventurers; they had to imagine that they were going on a far away island and think of the things they would bring with themselves. Apparently Oli didn’t hesitate much and stated that all one needs are some bananas and a scarf 🙂

Scan 16

 

 

Scan 14

Scan 17

Scan 18

Márciusban érmet nyert az első úszóversenyén, és bevitte megmutatni. Átküldtem a felvételt a versenyről, és lejátszották az összes gyereknek. Kicsit tartottam tőle, hogy sok lesz ez neki, de imádta a figyelmet, és lelkesen mesélte a többieknek, hogy milyen nagyon jó volt úszni! Ebben a hónapban megcsillant a matek tehetsége is: amikor pókokat csináltak, minden megerőltetés nélkül meg tudta mondani, hogy hány szeme, hány lába hiányzik még a póknak. A többiek az ujjaikon próbálták megszámolni, ami nem egyszerű, mert kétkezes mutatvány (n=8). Így Oli másoknak is megszámolta, hogy hány szemet-lábat kell még hozzáadni a pókjukhoz 🙂 Ezen a délutánon félrehívott Blanka, és szólt, hogy ő bizony még nem látott ennyi idős gyereket összeadni és kivonni az ujjai nélkül. Szívesen büszkélkedtem volna vele, hogy én tanítottam, de ez nem igaz – szerintem minden az Umizumi-nak köszönhető, amit Oli imád, és rengeteg matekos példa van benne játékosan. Ugyanebben a hónapban aránylag közel került termőföldhöz is, cukkinit ültetett, előre megcsinált lyukba ugyan, de ő dobta bele a magokat 🙂

In March he won a medal at his first swimming meet and he brought his new treasure in, along with a video of his big achievement. He enjoyed the attention and told everyone how great he felt when he finished and found out that he won! It was this month when his Maths talent sparkled – have a look at the spider story below! The teached drew me out when I came to pick him up and she told me that she has never seen a child this young calculate in their heads without their fingers and Oli is able to do that!

Scan 19

Itt átváltott az ovi egy applikációra, amit egyértelműen nem szerettek használni a tanárok, így jóval kevesebb sztori marad a végére. Voltak megint csibék, de most nem erőltették a dolgot, és Oli távolról szemlélte őket. Májusban a Természettudományi Múzeumban jártak, amit Oli imádott, és máig fejből tudja az utat, azt mondja, egyszer engem is elvisz majd (ez a kedvenc múzeumom amúgy…). Júniusban pedig elérkezett a kertészkedés (persze csak módjával) és piknik (persze csak esővel) ideje 🙂

At this point the nursery switched to an application, which they clearly don’t enjoy updating, so I don’t have a lot more to show – they had little chicks again, but they didn’t force Oli to touch them…In May they had a visit to the Natural History Museum, which was a blast, Oli still remembers how many buses/tube lines he had to take to get there 🙂 and he told me that he will take me one day if I’ll be a good girl! And in June they did some more gardening and picnicin’ (naturally only when it rained)…

Nagyon hálásak vagyunk Blankának, és az egész csapatnak a Holmewood oviban. Oli valósággal kivirágzott a másfél év alatt, amit ott töltött, és nekem is be kell látnom, igazi kisfiúvá cseperedett. Nagyon büszke vagyok rá, és alig várom, hogy kiderüljön, milyen kalandokat, új képességeket, nomeg próbatételeket tartogat a nagy suli – vagy ahogy Oli hívja – az ‘isi’!

We are very grateful to Blanka and the team at Holmewood Nursery School for looking after our little star and nurturing him into who he is today. I have to admit that he did grow up and can no longer be my baby 😦 but, and this is a big but! I love Oli, the little boy to bits and I am super duper proud of him. I cannot wait to find out what challenges, adventures and new skills the big school will bring – bring it on, we are ready for anything!

photo 2

Oli és Blanka

photo 5

 

 

Reklámok
0

Oli szemével a világ III.

Én már nagy, nagyon nagy négy éves vagyok! Akkorára nőttem, hogy az emeletes ágy tetején alhatok, végig biciklizem az utat az oviig, és!!! nekem már egyáltalán nem kell semmilyen zöld ételt megennem…Persze ezzel Anya nem ért egyet, de ilyen nagy gyerekek már nem mindig hallgatnak az Anyukájukra. Nomeg ott van Milán, aki mindent megeszik, és mellettem ül, így simán le lehet passzolni neki a gyanúsabb kaja darabokat…angolul csak annyit mondunk erre, hogy ‘handy’ 🙂

Rengeteg dolgot tudok csinálni, amit a kicsik még nem: például két nyelven is folyékonyan beszélek, és simán tudok ide-oda váltani attól függően, hogy ki fülel arra, hogy mit ‘Mondok’ – minden mondatot úgy kezdek, hogy ‘Én mondom…’. Most, hogy ilyen remekül megy a kommunikáció, már arra is jut energiám, hogy ha kérek valamit, akkor hozzátegyem, hogy ‘légyszi’, és azt a jó szokásomat is megtartottam, hogy mindent megköszönök, azt is, ha valaki megdícsér. Anya mondta, hogy irtó büszke rám, mert Blanka, az óvónéni szerint kedves, törődő kisgyerek vagyok, akit sokan szeretnek az oviban, és nagyon tehetségesnek tart matekból. Gőzöm sincs, hogy mi az a matek, de azért megköszöntem Anyának amiért ilyen kedveset mondott nekem 🙂

Mind a négy úszásnemben tudok úszni! Apa megígérte, hogy mindenre megtanít, és ha sokat gyakorolok, én leszek a győztes! Hetente legalább háromszor megyek úszni, és rengeteg barátot szereztem az usziban. A vasárnapi babaúszós klub még mindig fut, de persze most már a kistesóink pancsolnak a bébi csoportban, mi pedig a nagy medencében rójjuk a hosszokat. Vagyis én róvom a hosszokat, Maddie gyakorolja a siklást, Hanna viszont még ragaszkodik az Anyukájához, de neki még van ideje, ő még nincs négy éves! A bébi csoportban tanársegédként tevékenykedem, mi Apával nélkülem – én hordom neki a vödröket, kiosztom, és beszedem a játékokat, és mutatom a mozgásokat a sok kisgyereknek, voltaképp tőlem tanulnak! Nicole a legeslegjobb barátom ebben a csoportban, nagyon jó fej, annak ellenére, hogy ő még három sincs!

Imádok oviba járni, de a szüleimnek a világért sem árulnám el, hogy mi folyik ott napközben. Sosem emlékszem, hogy mi volt az ebéd – ezzel persze elkerülhető az a kérdés is, hogy megettem-e?…hiszen nem tudom, és kész! Rajzolni és festeni nem szeretek, kertészkedéshez sem szoktam a sor elejére állni, de ha bármilyen konstrukciós munkálat indul az építő sarokban, mindig engem hívnak segítségül. Ösztönösen érzem, hogy hogyan kell stabillá tenni magas tornyokat, átlátom a vasút hálózatot, és ha nagy, hosszú és színes falat akar valaki felhúzni (mostanában ez ugye nagy divat a világban…), abban is tudok segíteni. Jó móka a fal építés, de még jobb a ledöntés, a felnőtteknek is ki kéne próbálniuk, hogy milyen jó érzés ez!

A magyar suliba két hetente megyünk. Kakas bácsival nagy barátságot kötöttem, hangosan köszönök amikor belépek a terembe, mostanában már eszembe jut ez-az, amikor mindenkinek be kell mutatkozni, és elmesélni, hogy mi történt velünk tegnap. Tátott szájjal nézem a bábjátékot, és a körjátékokat is kezdem megérteni: nem az a cél, hogy elkapjon a farkas, hanem hogy elszaladj előle! Ki hitte volna??? Az itteni kreatívkodásból sosem maradok ki, és azt a problémát is áthidaltam, hogy Anya Milán kergetésével van elfoglalva ahelyett, hogy nekem segítene – Kakas bácsival szoktunk együtt vágni és ragasztani, és mindig remekművek születnek így.

Nagyon szeretek mesét nézni, magamnak is be tudom kapcsolni a 13-as csatornát reggelente ha én ébredek elsőnek a családból, és a ‘Blue’-m (Kindle Fire – a szerk.) is magamnak töltöm, mert Anya teljesen haszontalan ebből a szempontból, és régebben heteken át le volt merülve – milyen idegesítő! A kedvenc mesém az Umizumi, amiben mindenféle dolgokat számolnak ki, meg a Blaze and the monstermachines – ami teljesen úgy hangzik, mint egy rock zenekar, de valójában autók oldanak meg mindenféle mérnöki problémákat. Anya minden este mesél nekünk, és bár Milán mindent elkövet, hogy bojkottálja a mese projektet, én egyre összetettebb könyveket választok; már több fejezetből álló történetek is érdekelnek.

Van egy szuper képességem, ami nagyon jól jön a mindennapokban, főleg egy olyan fess fiatalembernek, mint én, akit körülzsonganak a hiszti korszakból még ki nem nőtt lányok (később kinőnek ebből, ugye?). Hihetetlen (ezt sem tudom mit jelent, Anya mondja mindig) érzékem van a konfliktus megoldáshoz. Például amikor Marnie kiakadt, és a földön fekve toporzékolt, míg mindenki sajnálva nézte szegényt, én inkább táncra perdültem, és elkiálltottam magam: ‘Táncoljunk!’ Mindenki kacagni kezdett, és eljártam a díjnyertes street-cool gangsta kombó koreográfiámat (kattints a szövegre, és neked is megmutatom!). Mire a végére értem már senki sem emlékezett arra, hogy mi volt előtte (kivéve Anyát, aki szerint ‘hihetetlen’, hogy milyen jól megoldottam a helyzetet…milyen helyzetet?). Milánnal kapcsolatban több ezer sztorit sorolhatnék fel, amikor nyűgös volt, és nekem köszönhetően hamar felvidult. Talán a legemlékezetesebb az, amikor ő előbb befejezte a fürdést, mint én, de persze ott akart maradni velem. Elkezdett mindent bedobálni a vízbe, amit csak talált…a levetett ruhákat, a pelenkáját (Fújj!), és már a távirányítóval fenyegetőzött, amikor Anya nagyon megszidta, mert butaságot csinált. De ő nem akarta abbahagyni, és nagyon morcos lett…Anya hajthatatlan volt, ‘nem dobáljuk be a dolgokat a kádba, mert vizesek lesznek és tönkre mennek’ – ezt próbálta magyarázni Milánnak, aki persze nem hallgatott rá, csak üvöltött, és tiszta erőből próbált mindent behajigálni, amit csak ért. Erre én adtam neki egy sárga gumikacsát, ami ugye amúgy is a kádba való – ezt bedobhatta! Jót játszottunk így mi ketten, én kidobáltam a fürdő játékokat, ő pedig be. Amúgy gyakran megvédem Milánt, mert ő a kistesóm, és nem buta, csak még keveset tud. Néha durván játszik, és mindent a szájába vesz, de ezt leszámítva imádom, és nem akarom, hogy bárki nem ‘szépen’ bánjon vele. Mi mindig sietünk valahova, és Milán már a saját lábán jön a kocsiig – igen ám, de nem szereti az egyenes utat, gyakran elkalandozik, a lépcső felé, majd a lift előtt lefekszik, és ha végre leérünk a bejárati ajtóhoz, akkor általában bespurizik a postaládákhoz eldobott levelekre vadászni (nem olvasni kell neki, hanem megenni…). Anya persze sietne, és néha azt mondja: ‘akkor pá pá Milán’ – NA, én ezt nem tűröm! Hát mégis hogy képzeli Anya, hogy Milánt itt hagyjuk a lépcsőfordulóban? Neki is jönnie kell velünk, ő még kicsi, és félne egyedül!!!

Mindent összevetve remek ez a négy éves kor, elég tiszteletreméltó ahhoz, hogy az embernek legyen némi szabad akarata, de ha elfárad a lába, akkor van, aki felveszi, és viszi egy kicsit, ha beakad a kabát cipzárja, akkor van, aki kiszabadítja, és ha megkíván egy kis pizzát este 6-kor, akkor van, aki begyúrja neki, és megsüti, még akkor is, ha csak másnapra lesz belőle étel. Azt mondja Anya, hogy nem sokára suliba megyek. Olvastunk Vackorról, a kölyökmackóról, de ettől még én nekem fogalmam sincs, milyen is az a suli. Anya azt is mondta, hogy olyan dolgokat kell majd csinálni ott, amiket az Umizumik csinálnak a mesében – erre fellélegeztem, az megy nekem! Remélem ott lesz Gio is, ő a kedvencem 😀

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Hatalmas puszi, nagy ölelés, nomeg egy óriási high five mindenkinek!

IMG_6998

xxx Oli

0

Búcsúzunk a Papától – ma lenne 62 éves

Hirtelen, váratlanul ment el álmában… sosem felejtem el, amikor magyar órán Petőfit vettük:

‘Egy gondolat bánt engemet:
Ágyban, párnák közt halni meg!
Lassan hervadni el, mint a virág,
Amelyen titkos féreg foga rág;
Elfogyni lassan, mint a gyertyaszál,
Mely elhagyott, üres szobában áll.
Ne ily halált adj, istenem,
Ne ily halált adj énnekem!
Legyek fa, melyen villám fut keresztül,
Vagy melyet szélvész csavar ki tövestül;
Legyek kőszirt, mit a hegyről a völgybe
Eget-földet rázó mennydörgés dönt le… ‘–

Ekkor gondolkodtam el először a saját halálomon, miként, hogyan szeretnék én eltávozni? Kölyök fejjel nem értettem, miért ne akarna valaki ágyban, párnák közt meghalni? Miért lenne jobb hirtelen? Azt hiszem, hogy mostanra megértettem: nincs szenvedés, nincs ápolás, és nem kell kórházban lenni. Dezső Papa ágyban, párnák közt halt meg, nem a csatatéren, viszont hirtelen történt a dolog, nem ‘hervadt el lassan, mint a virág’. Petőfi szerint ez a tökéletes halál – de nincs idő elbúcsúzni.

Legutóbb Oli születése előtt, a nagy fészekrakó fázisban futott át az eszemen a gondolat – de ezúttal nem önző szempontból néztem rá; ha véget érne az életem, az nem azért lenne tragédia, mert ÉN nem élhetek tovább, hanem mert nem lennék ott a kisfiamnak amikor szüksége van rám. Nem tudnám neki nap mint nap elmondani, hogy mennyire szeretem, felvidítani, ha szomorú, tanácsot adni, amikor nem tudja mit tegyen és elbeszélgetni vele a világ nagy dolgairól.

Elment a Papa, és nem látjuk többé a kedves nevető ráncokat a szeme körül amikor mosolyog. Az unokák nem nyugtathatják a fejüket a pocakján amikor átölelik, és nem lesz kinek venni az extra tejszínhabot, hogy az ebéd végén sose legyen száraz a süti. Nem fogja nekik nap, mint nap elmondani, hogy mennyire szereti őket, felvidítani őket, ha szomorúak, és tanácsot adni amikor nem tudják, mit tegyenek egy helyzetben.

De ha alaposabban megnézzük, azokat a kedves ráncokat lassan viszontlátjuk Dezsi és Csilla szeme körül. Mi is szorosan öleljük a gyerekeinket, mostantól a Papa helyett is. És bizony elkél az az extra tejszínhab arra a sütire, hiszen neki köszönhetően mindannyian ‘átszerettünk’ a sütievés eme műfajába. Megtanította a gyerekeit, hogyan kell szeretni, hogyan kell valakit felvidítani ha szomorú, és mára már ők is tudják, mit kell tenni nehéz helyzetekben, és tudnak tanácsot adni az ő gyerekeiknek amikor dönteni kell valamiről. És ez a legfontosabb dolog, amit egy ember maga után hagyhat: boldog gyerekek.

Goethe után idéztek a temetésen, így én is így teszek:

‘Nem fontos, hogy az országúton poroszkálva haladjunk, fontosabb tán, hogy magunk után egy-két lábnyomot hagyjunk.’

Köszönünk Dezső Papa mindent amit értünk tettél, leginkább azt, hogy Teri Mamával közösen két jó embert neveltél, akik maguk is szerető és gondoskodó szülőkké érettek.

2016.08.19 Venyimen mamáéknál T-L család (23)